Pozsony, koszorúzás a Petőfi-szobornál

Hagyományosan, Petőfi Sándor szobránál

ünnepeltek a kb. 16 000 főt kitevő pozsonyi magyarság képviselői. A Csemadok vezérletével szervezett megemlékezésen a Medikus-kertben ünnepi beszédet mondott Prőhle Gergely, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára. Közreműködött a dunaszerdahelyi Szent György Kórus, Bognár László, Molnár László és Karkó Henriett.

• Általános
• Videó
• Audió

	Esemény:	Koszorúzás a pozsonyi Petőfi szobornál
	Rendező:	Csemadok
	Helyszín:	Pozsony, Petőfi Sándor szobor, Medikus kert
	Résztvevők:	Prőhle Gergely,dunaszerdahelyi Szent György Kórus, Bognár László, Molnár László, Karkó Henriett, Jégh Izabella
	Dátum:	2011. március 15.
	Fájlok helye	../2011/2011-03-15 Pozsony, Petőfi szobor
	Fájlok száma:	5
	Fájlok mérete	10,1 GB
	Összidő:	1 óra 39 perc 20 másodperc
	Előnézet:	http://www.televizio.sk/2011/03/1848-pozsonyban-folytatas/
	Létrehozó:	Magyar Interaktív Televízió

	Formátum:	AVC / Advanced Video Codec
	Profil :	High@L4
	Adatsebesség:	11,3 Mbps-16 Mbps
	Felbontás:	vegyes 1 980 x 1 080 képpont és 1 440 x 1 080 képpont
	Képarány:	16:9
	Képkockasebesség:	25,000 fps
	ColorSpace/SUB:	YUV / 4:2:0
	Sorváltás típusa:	váltottsoros
	Sorváltási sorrend:	felső mezővel kezdődő

	Formátum :	AC-3 / Audio Coding 3
	Adatseb. mód:	állandó
	Adatsebesség	256 Kbps
	Csatornák #:	2 csatorna
	Mintavételezés:	48,0 KHz

Hagyományosan itt tartják a szlovákiai magyarok a március 15-ei megemlékezéseket koszorúzással, ünnepi beszédekkel és kultúrműsorral egybekötve. Az ünnepségen nemcsak a pozsonyi polgárok, hanem a kiemelt magyar intézmények, politikai pártok és Magyarország diplomáciai testületének képviselői is jelen vannak.

1919-ben a Pozsonyba bevonuló cseh legionáriusok ledöntötték talapzatáról, és darabokra törték az általuk gyűlölt Habsburg, Mária Terézia gyönyörű lovas szobrát, de nem kegyelmeztek más emlékműveknek, így a plebejus költő Petőfi Sándorénak sem.
A (világ)szabadság géniuszának 1911-ben emeltettek szobrot Pozsony polgárai közadakozásból. A kétalakos kompozíciót Fadrusz János tanítványa és segéde, Radnai Béla faragta hófehér carrarai márványba a kor patetikus-szecessziós stílusában. Az emlékművet a Városi (ma Szlovák Nemzeti) Színház előtti téren leplezték le 1911. szeptember 11-én. 1919-ben a cseh „vitézek” letörték a Petőfi-alak fejét, majd a szobrot bedeszkázták, s két évre rá elfuvarozták egy külvárosi istállóból átalakított raktárba.

Három évtizedes rejtőzködés után a proletár internacionalizmus szabadította ki börtönéből a márvány-Petőfit: 1951-ben újra felállították az emlékművet, de nem a belvárosban, hanem a Duna túlpartján elterülő Ligetfalu parkjában. Tíz évvel később – pénzt és fáradságot nem kímélve – még odébb rakták, egy félreeső, erdős részre. A sötét helyen, őrizetlenül álló emlékmű remek célpontja lett a szlovák nacionalista indulatoknak. Az sem mentette meg Petőfit, hogy édesanyja, Hrúz Mária felvidéki szlovák származású volt – sőt emiatt nemzetáruló renegátnak tekintették költőnket –, a gyáva merénylők rendszeresen meggyalázták a védtelen szobrot. Kedvenc hőstettük az volt, hogy kitörték a bal kezében tartott szablyát (költői kérdés: az élő Petőfivel meg merték volna-e ugyanezt tenni?), de számtalanszor összefirkálták, leöntötték festékkel, és egyéb módon megrondították. 1995. március 15. előtt ismeretlen vandálok letörték a karját is.
A városban egyre fogyatkozó lélekszámú és a Pozsony környéki magyarok eközben évtizedekig szinte csak konspirálva, a megfélemlítettség légkörében tiszteleghettek legnagyszerűbb XIX. századi költőnk emléke előtt, különösen nemzeti ünnepünkön, amikor gyakran szervezett ellenséges megnyilvánulásoknak tették ki magukat. Az 1989–90-es politikai fordulat sem hozta el a szobor rég várt szabadulását a városon kívüli parkerdőből, sőt helyzete még tovább romlott: a magyarok ünneplése felhívta az újabb – műveletlenebb – nacionalista generáció figyelmét a magyar objektumra, s ettől kezdve végképp nem volt nyugta szegény Petőfi-szobornak. Festékszóróval magyarellenes gyalázkodásokat fújtak a talapzatára, szövegeket véstek a márványba, kalapáccsal összezúzták a főalak arcát, nem kímélték a múzsát ábrázoló mellékfigurát sem – női mivoltában különösen nem…
A végül már a városvezetésnek is botrányossá váló helyzetből csak az lehetett a kiút, ha az emlékművet visszahelyezik a belvárosba. Az természetesen szóba sem kerülhetett, hogy eredeti helyére kerüljön vissza (az amúgy foglalt: Hviedozslav Pavol Országh, a nagy szlovák költő szobra áll ott), de legalább egy védett, szem előtt lévő helyet kellett találni neki. Így esett a választás a történelmi belvárostól keleti irányban két villamosmegállónyira található Medikus-kertre.